Balaton-maraton

Péter a vasárnapi félmaratonról:

Nem mondom, hogy nagy izgalommal készültem a versenyre. Szerettem volna egy jót futni, jól érezni magam. Célidőt nem tűztem ki, de nem is éreztem azt, hogy fizikálisan most a topon lennék. Mostanában nincs időm sokat futni, és amit futottam, ott sem az időre gyúrtam, hanem próbáltam a pulzusomat kordában tartani. Azért már hetek, napok óta az időjárás-előrejelzést néztem/néztük a kollégáimmal, vajon mire számítsunk. Aztán beállt 3-8 fok közé az előrejelzés. Szombaton összepakoltam hideg-meleg-szeles időre a cuccaimat, és milánói makarónis partit tartottam ebédre, uzsonnára és kicsit vacsorára is. Leöblítettem egy sörrel meg egy kis sütivel, és korán elmentem aludni. Vasárnap reggel a napot milánói makarónival kezdtem, majd elindultam összeszedni a 2 kollégámat, akik szintén futottak Siófokon. Szép kényelmes tempóban utaztunk le Siófokra, mire odaértünk, eleredt az eső, aminek nagyon nem örültünk. A versenyre azonban elállt. Megtaláltuk a versenyközpontot, majd vot egy kis kavarodás, ugyanis az egyik társamnak felvette a barátja a rajtcsomagot, de kérte, hogy keressük meg őt Siófokon, mert nem biztos, hogy időben kiér a rajtra. Jól elment ezzel az idő, mire visszaértünk a partra, már csak jó messze találtunk parkolót. Elgyalogoltunk a versenyközpontba, hogy megnézzük, mi hol van. Aztán vissza az autóhoz, összepakolás, vissza a rajthoz, utolsó öltözés, ruhatárba cuccok leadása és máris mindjárt rajt. 2 részletben rajtoltattak minket, mi a sárga zóna legelején álltunk, mégis a rajt után több mint fél perc volt, mire átértünk a rajtkapun. Felvettem a szokásos sietős tempót, hogy minél hamarabb megelőzzem a nálam lassabbakat, hogy egyenletes tempóban futhassak. A pálya: rengeteg kanyar, egyik utcából ki, a másikba be. Avarrengeteg az úton, a kanyarokban, ami csúszik és elfedi a gödröket. Rengeteg futó, folyamatos előzés. Sok szurkoló, köztük Joli anyánk és Feri Szentendréről. Na, ők tudnak szurkolni, biztatni. Köszi nektek! Az első kör gyorsan véget ért, a pálya iránya megfordult, és pár kilométer kanyargás után lent találtam magam a Balaton partján. Jót nevettem magamban azon, hogy végig ki volt táblázva, hogy fejest ugrani tilos. Nincs is víz a part melletti sávban. Itt egy kicsi szembeszél volt, és jó 1 kilométeren keresztül földút, de ennek is vége, és lassan már csak 3 kilométer vissza. Itt már aszfalt és majdnem a célegyenes. Éreztem, hogy tudok még gyorsítani, ezért fokozatosan emeltem a tempót. A messzeségben feltűnt a célkapu, megy ez még gyorsabban is. És vége! Megvan! Az eddigi leggyorsabb futásom, végig gond nélkül, felszabadultan! A befutónál Joliék biztattak, meg akartam őket keresni, de eltűntek. Közben befutott Gyuri kollégám is, együtt leadtuk a chipeket, felvettük a félmaraton mánia érmünket is. Monspart Saci néni adta át. Aztán átöltözés, a csoport megtalálása, összeszedése és indulás haza.