Intersport túranap

2013.10.26 08:00

Résztvevők:

29 km-en: Péter futva,

               Ilona, Andi, Csilla, Joli és Feri + 4 kutyák gyalogosan

               Attila, Jutka a gyerekekkel

19 km-en: István futva

Péter:

Andival nagyon korán ébredtünk, így a készülődésünk abszolút nyugodt volt. Rendesen hűvös volt, a rövidgatya bátor vállalásnak tűnt számomra, de bíztam a későbbi melegben, amiben nem is kellett csalódnom. Elég korán megérkeztünk az iskolába, mivel Joli felvette a rajtcsomagjainkat, nem volt igazán semmi dolgunk, mászkáltunk , melegítettünk és vártuk a többieket. Megtöltöttem 2 üveget csapvízzel, vittem magammal egy kis üveg kólát, ropit, műzliszeletet és a SPAR-on kapott energiatrugyit. Így egy elég komoly hátizsákot sikerült összepakolnom. Találkoztunk a többiekkel , majd Istivel beálltunk a rajtba. Elvárásom annyi volt, hogy lehetőleg minél többet fussak és kevesebbet gyalogoljak. Érezzem jól magam a többi nem számít. A GPS sztrájkba lépett, nem tudtam életet lehelni belé sajnos. Így logolni nem tudtam a futást. Mivel nem volt támpontom a sebességgel kapcsolatban így a pulzusomra hagyatkoztam, bár az emelkedőkön ez nem igazán támpont. Próbáltam csak saját magamra koncentrálni, nem érdekelt, hogy hányan előznek meg.

Mivel 2 évvel ezelőtt már futottam itt a középtávot és már többször is jártam erre, ezért sok rész ismerősként köszönt vissza. A Szent-kútnál majszoltam egy kis ropit, ittam a kólából és indultam tovább. Itt már teljes volt a magány, se előttem, se mögöttem nem láttam senkit. Aztán egyszer csak feltűnt mögöttem egy gyorsan közeledő pont, aki el is viharzott hamarosan mellettem, kiderül h Beda Szabolcs volt az. Pár szót beszéltünk, aztán eltűnt, mintha ott sem lett volna. A Mackó barlanghoz felfeléhez nagyon megszenvedtem és a pokolba kívántam az egészet. Aztán jött a Kevély nyereg, ahol összetalálkoztam Andival, Csillával,Ilonával és a sok kutyával. Pár szó és mindenki ment a maga útjára. Az Egri várnál jól jött a frissítés. Utána, ha emelkedő jött, akkor belegyalogoltam, ahol volt erőm, ott meg kocogtam.

Felírtam az ellenőrzőpontokon, h mikor voltam ott, ebből lehet sebességet számolni:-)

8,43 km: 9 óra

13,54 km: 9:30

19,46 km: 10:08

20,98 km: 10:16

24,31: 10:47

29,36 km: 11:12

Az átlag pulzus 159 a maximális 176 lett. A végén nagyon elfáradtam, a vádlimat már fájt. Azt hiszem, h kizsigereltem a szervezetemet a végén lejtőn lefelé sem ment 150 alá a pulzusom.

Az időm 3:11:34 lett, én ezzel nagyon elégedett vagyok, ez legalább sikerült:-)

Istinek nagy gratula a 2:02-es idejéhez és a Többieknek is!

Csilla:

Kicsit megkésve, de nem csökkenő lelkesedéssel, bár tornyosuló egyéb feladatokkal akadályozva, próbálok időt szakítani a beszámolóra.
Remélem a csatolt képek felmentenek a hosszú szövegelés alól, bár nem sikerült a képregény-formátumot megtalálni a levelező rendszerben, ezért nektek kell a képet és a szöveget összeilleszteni :-)
 
A tavalyi év tapasztalataiból okulva leginkább Lucának készítettem megfelelő ellátmányt, azaz kb. fél kg kekszet, 3 banánt, csokikat és 2 l vizet vittem a hátamon. Meg persze a fényképezőgépet. Első lépésben még arra is tudtam figyelni, hogy olyan nadrágban menjek, aminek jó nagy zsebei vannak, hogy mindig legyen kéznél jutifalat.
Miután megnéztük a futok rajtját (Péter és István előre, Joli visszafele) jó korán elindultunk, de már elég sokan voltak akkor is. Az első szakaszon ezért pórázon vittük a négylábúakat, nem is volt semmi galiba, vidámak voltunk, sütött a nap, senki nem hajtott minket, élveztük a látnivalót és a mászást. Fentről csodálatos volt a kilátás, a párában eltünő völgyek és a szines erdők. Luca a folyamatos etetésnek köszönhetően szófogadó, jólnevelt kutya látszatát keltette, így az 1-2 morgolódó sporttárs ellenében legalább 10-15 simogatós, mosolygós túrázó bizonyította, hogy érdemes volt készülni. A verseny hivatalos fotósai is imádták a kutyákat, köszi Péter, hogy kigyűjtötted a képeket!
Luca életet is mentett, vagy inkább hullának látszó versenyzőt sikerült életre csókolnia. Képek mellékelve.
Szóval minden nagyon jól ment, csak a versenyidőnkre nem figyeltünk. Ezért aztán nem vehettük zokon, hogy az autószerelő csapat, Joli és Feri amikor utolértek nem tudtak hozzánk lassulni. Pontosabban Feri elhúzott előttünk, Jolit meg mi húztuk vissza. Így aztán amikor a Szentkúthoz értünk - én a géppel oda-, majd nélküle visszafutottam -, sikerült igazi akciófilmes bevonulást előadnunk. Nem tudom, hogy Charlie angyalait, vagy a 7 mesterlövész maradékát sikerült Csobánkára idéznünk, de valamelyiket biztosan. Lehet szavazni! Szerintem inkább a Charlies verzió a hiteles, mert a mi Charlink is csak villanásnyira jelent meg, aztán megint otthagyott bennünket. Ráadásul a csobánkai Fő térre érve az is kiderült róla, hogy egy tuskó, de nem vehetjük rossz néven tőle, mert Joli hátizsákjában tényleg volt kávé. Az enyémben meg teljesen feleslegesen hajkefe és dezodor , meg sok minden más, mert magamra nem maradt idő a felkészülésben, ezért csak előkaptam egy hétköznap nem használt hátizsákot, belehajigáltam a cuccost, aztán amikor a hopsszúnadrágot rövidre váltottam, persze azon már nem volt zseb - ilyen több lépcsős tervezés már nem megy - ezért át kellett pakolnom a kekszkészletet a jobban elérhető zsebekbe, sok ilyen nem feltétlenül szükséges holmi is előkerült.
Na, ezen a pontot, mármint a Fő téren a lelkiismeretfurdalás is elővett, ezért útvonalat módosítottam, és az Oszoly tövénél átvágtam Pomáz felé, egyszerűen hazamentem. Így az én teljesítményem kb. 15+5 km volt mindössze. Innentől a többieknek kellene folytatni a kalandokat. Persze fotók nélkül, mert a gépet nem hagytam náluk. Bocs, Bea!
Vissza