Márciusi emléktúra a Pilisben

2013.03.09 08:00

Útvonal: Szentendre, Lajos-forrás, Holdvilág-árok, Csikóváralja, Pomáz

Résztvevők:

24 km: Péter futva, 3 óra 15 alatt

           Ilona, Csilla + a három eb, Joli és a dagonyások + egy kutya gyalogosan

12 km: Andi és a nagylány, valamint Attila családja a 12 km-es távon

 

PÉTER:

Remélem minden résztvevő jól érezte magát, külön üdvözlöm a dagonyásokat, akik végig otthon érezhették magukat:-)

Ez még nagyobb őrültség volt, mint a Futapest által szervezett futás a havazásban. Végig nagy sár, néhol hó és jég. Rengeteg túrázó. 
Elnézést kérek Csillától és Ilonától, amiért megfogattam velük a kutyákat. Jó buli volt, csak a végén sajnos eltévedtem, így nekem kimaradt a kulcsosház. Toronyiránt jöttem le a hegyről és a főúton értem el a Plébániát.
Jólesett a meleg tea és a zsírosdeszka pirospaprikával, lilahagymával és csalamádéval.
Andiék meg jól megelőztek engem. Mire leértem, már javában lakmároztak. 
Jutott a későn érkezőknek is?

 

CSILLA:
Na, a beszámoló:
pénteken este még nem fogadtam volna rá, hogy szombaton lehet túrázni - és a hajnali szürke köd sem lelkesített, de aztán a tervek szerint elindultunk ketten Ilonával kétlábúak 3 négylábú társaságában. A Kőhegyre nagyon gyorsan felértünk, de aztán elkezdődött a dagonyázás - változó mélységű, de mindig jól cuppogó sárban. Én ehhez a terephez öltöztem, a Dagonyás pólómnak nem is lett semmi baja, a cipőm viszont egy nagy darab szürke gusztustalanság. Azért voltak egészen jól járható szakaszok is, csak azokra kevésbé emlékszünk.
Az út végig egészen jól követhető volt, és elegen indultunk ahhoz, hogy valakivel mindig találkozhassunk. Voltak ugyan titokzatos utakon járók, akikkel többször szembetalálkoztunk, miközben ugyanazt a túrát teljesítették, csak máshogy. Olyanok is voltak akik csak átrobogtak a szinen, állítólag repültek is.
A szomszédok, a dagonyások nem repültek, Joli hiába noszogatta őket, ezért az utolsó pont, a Janda kulcsosház előtt bevártuk a csapatot, hogy ne alázzuk le nagyon szegényeket.
Lucát végig etettem, a zsíros kenyerek közelében pedig szoros őrizetet alkalmaztam, ezért nem volt semmi említésre méltó azon kívül, hogy majdnem megfulladtam.
És nagyon jól éreztem magam, jövőre is indulni fogok!
JOLI:
Azért nem írtam eddig, mert arra vártam, hogy a távolság majd megszépíti az emlékeket. Mondtam a többieknek is, hogy az egészet azért csináltuk, hogy tudjanak majd a kocsmában adomázni. Ha gyönyörű, napsütéses tavaszi időben, száraz úton mentünk volna végig, miről mesélnének?
Egyébként meg nem is értem, Péter, te hogy bírtál futni. Helyenként úgy cuppogott, hogy attól féltem, a cipőm bennragad, és mehetek tovább zokniban.  Ráadásul végig hallgattam a megjegyzéseket arról, kinek vannak ilyen remek ötletei, ki találta ki azt, hogy ilyenkor túrázzunk. Az egészet Csillára hárítottam, úgyhogy a legközelebbi közös futáson számíthat rá, hogy ő sem ússza meg a népharagot. Mi egyébként már az elején megbeszéltük, hogy futásról szó sem lehet, majd legfeljebb kicsit koccanunk, ha nagyon hiányzik a mozgás. Ehhez tartottuk is magunkat keményen, úgyhogy egy-két rövidebb szakasztól eltekintve csak gyalogoltunk. Nyika viszont talált magának valami csinos kutyafruskát, aki hol előttünk, hol mögöttünk futott a gazdájával. Valahogy mindig sikerült úgy helyezkedniük, hogy újra meg újra megelőzzenek, aztán lehetett rohanni a szag után, keresztül a túrázók csoportjain, rám hozva a frászt, hogy a kutyám elkódorog, ordibálni, füttyögni, hallgatni az eligazításokat, hogy éppen merre láttak egy felajzott vizslát loholni.
Valahol a táv közepe táján kicsit elbizonytalanodtam, hogy normálisak vagyunk-e. De utólag már nem olyan szörnyű, jól gondoltam, hogy ahogy elmúlik az izomlázam, meg a cipőm is újra felismerhető, már nem is tűnik olyan elvetemült dolognak ez az egész.
Megyünk jövőre is?
J.
Péter, azért gratula, szuper időt futottál!
 
 

 

 

Vissza