Nike félmaraton
Indulók: Benkő Péter
Csonka Ilona
Grim Jolán
Ország István
Rittgasszer Attila
+ a Benkő család 3 fős csapatban
Eredmények: Péter 1:44:42
Joli 1:48:33
István 2:03:22 Gratulálunk az első félmaratonhoz!
Attila 2:07:21
Ilona 2:22:55
Epo-Se (Szederkényi Éva Katalin, Benkő Renáta, Benkő Norbert)
2:17:46
István élménybeszámolója
Kívánságra az élménybeszámoló egy első félmaratonostól:
Először is, nagyon örülök, hogy sikerült. Bíztam benne, de féltem, hogy nem bírom végig.
Nálam általában úgy működik a futás, hogy le kell futnom 1-2 km-t, hogy a szervezetem ráálljon a futásra, onnan kezdve szoktam élvezni (ameddig el nem fáradok :-) ). Most is így történt, de szerencsére a kezdeti tumultus elvonta a figyelmemet, mire normalizálódott a tömeg, addigra be is melegedtem. Futás közben mindig arra gondoltam, hogy nehogy túlfussam magam, nehogy elragadjon a versenyszellem és túl gyorsan fussak.
Tehát egyrészt a versenyszellem pörgetett volna, én közben magamat csitítgattam, így az első 10 km-en kijött egy 5:05 perc/km-es iram, ami így is erős lett. Edzéseken csak 1-1 km-en szoktam ilyeneket futni, inkább 5:30-6 perc/km-es iramokat futottam eddig, terepen pedig még lassabbat is.
De az iramot nem éreztem erősnek. Ennyit tesz a versenyfeeling. Ez első itatónál elvettem egy zacskót, de csak egy kicsit ittam belőle, a többivel öntözgettem magam. Ez jólesett. Az az igazság, hogy mikor otthon futok, nem szoktam inni, nem viszek magammal vizet, így egy kicsit furcsa ez nekem, de a 21 km-t már nem akartam ivás nélkül lefutni. A következő itatónál csak szőlőcukrot vettem.
Eddig minden jól ment. Élveztem a futást, bár egy kicsit meleg volt.
10 km után kezdtem érezni a lábujjaimat a cipőben. Lehet, hogy jobban meg kellett volna kötni a cipőt??? Kicsit tornáztattam, és aggódtam, nehogy nagyon fájjon. De szerencsére elmúlt. Lehet, hogy elvonta más a figyelmemet.
A következő kilométerek már lassabban jöttek, de még teljesen OK volt a futás. Itt is mondogattam magamnak, hogy most az a lényeg, hogy lefussam, nem az idő a lényeg. Itt már sikeresebb volt a csitítgatásom, a következő mérőpontig 5:53 perc/km lett az iram, mint az edzéseken. Tehát elértem a 14,5 km-t. Eddig még ennél többet nem futottam. Igaz, hogy az terepen volt, emelkedőkkel. Így biztattam magam, hogy ez még csak annyi, mintha otthon futnék. Két itatót kihagytam, gondoltam, majd a következő elég lesz.
17-18 km után éreztem, hogy ez már több, mint amit megszoktak a lábaim, de nem olt veszélyes. A csitítgatásom még jobban sikerült, a harmadik szakaszt már 6:57 perc/km iramban tettem meg. Ez már szerintem elég lassú volt. De nem mertem gyorsabban futni. Gondoltam, majd az utolsó km-t. De most már nagyon lassan követték egymást a km-táblák.
A végén mégsem hajráztam nagyot, csak mikor már láttam a célt, akkor mertem kicsit gyorsabban futni.
A beérkezéskor nagyon boldog voltam. Elfáradtam nagyon, de nem haltam meg. Egy pici lehet, hogy maradt bennem, de nem szerettem volna kidőlni, mint pár ember, akit útközben láttam.
A végén eltöltött a SIKERÜLT érzés, és az idővel is elégedett voltam. 2 óra 3 perc. (Nevezéskor 2 óra 15 percet írtam.)
Este, ill. másnap már éreztem egy kis izomlázat a vádlimban. A lábujjaimon egy-egy vízhólyag nőtt, és a combomat belül kidörzsöltem (nem is tudtam, hogy összeér :-) ).
De ezeket 2-3 napon belül kiheverem, és jöhet a folytatás.
üdv
OI
ui: Úristen, mennyit írtam! Mi lenne, ha maratont futnék, egy "Háború és béke"?