Ultra-Balaton
2013.06.02 08:00
Csilla:
ha röviden kellene összefoglalni: nagyon jó kis futás volt, jó csapatban, a szervezéssel sem voltak nagy gondok, általában zökkenőmentesen működtek a dolgok. Minthogy Ilonánál van a "jegyzőkönyv", én csak hozzávetőleges adatokat tudok írni: a 212 km-t öten váltva futottuk (az utolsó 4,4 km kivételével, amit együtt tettünk meg), ezt 21 óra 26 perc alatt teljesítettük. A csapatban volt még Ilona férje - ő futott legtöbbet, 54 km-t - Miklós, Ilona testvére (kb. 50 km), Edit, akinek ez volt az első versenye (előzetesen 20 km-t vállalt, aztán 33 km lett belőle), Ilona, akinek a verseny vonalának megváltoztatása miatt 1,2 km-rel többet kellett futni, mint terveztük (47 km) és én 45 km-t futottam. Ha összeadjátok, és több 212-nél, az normális a közös futás miatt, de ha valaki tovább számol és nem jön ki az adat, az a rossz emlékezetem miatt van.
Az időjárás nagyon kedvező volt, nem kellett a kánikulával küzdeni, és csak 2 zápor kapott el minket, de nem veszélyesen. Nappal is voltak hűvösebb, szeles időszakok, meg barátságos napsüléses. Az éjszakai a 6 fok körüli hideg segített az ébren maradásban, aki meg nem futott, az a kocsiban ült. Miklós felesége, Gyöngyi vállalta végig a vezetést, nekünk ezzel nem kellett foglalkozni.
A futást a szakaszok hosszától függően 7-14 km-es etapokban teljesítettük, a szintesebb részeket a fiúk vállalták. Én a Káli-medencében szelíd lejtőket keptem csak, ott nekem nehezebb volt, hogy az éppen kisütött nap miatt erősen párás, meleg időben nagyon izzadtam. Ezen a szakaszon a bajtársiasság két szép példáját is megtapasztaltam, a derekamra kötött hosszú ujjú mezzel küzdöttem, amikor megállt egy autó mellettem, és felajánlották, hogy elviszik a váltóponthoz a társaimnak. Elég könnyen lehetett minket azonosítani a Veszett rókák csapatnév (mindenkivel barátságosak voltunk, és néha habzott a szánk) és csapatpóló alapján. Ez megerősítette bennem a közös póló fontosságát, előnyeit is. Egy másik kocsiból pedig megittattak - biztosan nagyon vörös és csatakos volt a fejem :)
Nekem legjobban a 3. szakasz sikerült, éjfél után futottam Bfenyves (?) -Boglár szakaszt (13 km), ahol eléggé az elején megelőzött egy srác, aki kb. ugyanabban a ritmusban futott, mint egy gép. Beálltam mögé, így mentünk végig és számomra is meglepő módon 5:50-es átlagot értem el. A következő szakasznál igyekeztem ezt a tempót tartani, illetve a megtalált ritmusra rágyakorolni - és én lettem a nyúl, valaki sokáig jött mögöttem. Ezt a szakaszt valamivel 6 perc fölötti átlaggal teljesítettem.
Eddig tartott a győzelmi jelentés, mert az is hozzá tartozik az élményekhez, hogy tegnap még csak a lépcsők jelentettek komoly akadályt, ma már az egyszerű gyaloglás is kihívásnak tűnik. Inkább lekéstem a HÉV-et, minthogy futni kelljen 100 m-t.
Kiegészítésként más eredményével büszkélkedek: Tamás fiam is megcsinálta a barátaival 10 fős csapatban. Ők már 3. alkalommal, és komolyan nyomva a tempót 15:31 alatt mentek körbe. Tavaly 20 perccel rosszabb idővel hetedikek lettek, most csak a tizenvalahanyadikok (szerényen A Sztárcsapat néven szerepelnek az eredménylistán) - ennyit erősödött a mezőny. Tamás teljesítményéhez még hozzátartozik, hogy ő előbb indult a Siófokról reggel 9-kor elrajtoló kerékpáros körversenyben is, majd miután 5:30 perc alatt körbetekerte a tavat (de csak 204 km-t, nem 212 volt a táv!), Keszthelynél csatlakozott a barátaihoz, és futott 2 szakaszban 25 km-t. Aztán egy tésztaparti után visszavezetett Pestre, hogy reggel fél7-kor kezdhesse a 12 órás mentőzést.
Rengeteg egyéb élményem is volt, erről majd szóban, most összegzésként annyit, hogy nagyon szuper csapatunk volt, és jövőre is szivesen indulok, ha addig elmúlik az izomlázam :D
Ilona:
Sziasztok,
ez a hátránya, hogy ha az embernek papírja van, viszont esze kevesebb: én most próbáltam kigubancolni a kis papírkáimat, de tulajdonképpen kevesebbre jutottam vele, mint a Csilla az emlékezetével:)) Ez volt az 5. ub, amint ott voltam, de ezzel a feladattal még sosem sikerült megbirkózni (mármint hogy ki mikor mennyit milyen idővel), trend maradt. Csilla ment végig, mint az atom (bár szerintem van azért egy olyan tempó, amiből már csak a többiek iránti tiszteletből is vissza kéne venni:)), nagyjából mindegy volt neki, hogy esik, süt, délután, éjszaka. Kicsit megnyugodtam, hogy legalább izomláza van:) Eddig általában úgy futottunk, hogy félmaratonok után váltottunk, most kb. 10 km-ként, persze már ahogy a váltópontok elhelyezkedtek, volt, amikor ez a 10 5 volt, és volt, amikor 15. Tulajdonképpen nem tudom, hogy melyik a jobb, mind a kettőnek vannak előnyei. Ez most egy ilyen nagyon pörgős, gyakori váltós volt. Sokszor kellett nekiindulni, (ha jól számolom, olyan ötször mindenkinek), az nem volt mindig egyszerű. Nekem tulajdonképpen az első két futás után már folyamatosan hányingerem volt, és állandóan be akart mindenem görcsölni, nem tudom, hogy ez mitől van, érdekelne, ha lenne valakinek valami ellenszere rá (nem futottam gyorsan, nem volt meleg). Alapdolgokat bevetettem (marékszám magnézium, banán, csoki, kóla, a jó gyomor érdekében meg Csilla meggypálinkája, az az egy bizonyult egyébként némileg hatásosnak), de nagy változás nem történt, szóval végignyafiztam az éjszakát (minden különösebb haszon nélkül). Az első két szakaszomban túl sok volt az emelkedő az én ízlésemhez képest, azokért nem lelkesedtem, a harmadik viszont kifejezetten jól esett. Finom hűvös volt, szint nulla, és még az sem zavart, hogy sötét volt, mert volt egy remek lámpám, amivel láttam is, szóval az nagyon jó volt. A negyedik szakaszt végigaludtam, nincsenek róla emlékeim:) Az utolsó közös szakasz volt a legjobb, én felfelé nem tudtam futni, a Tamás meg lefelé (szegénynek totál beállt a lába addigra), de valahogy azt is legyűrtük, és tényleg olyan jó volt, hogy majdnem mindnyájan ott trappolunk a legvégén (az ötödik csapattársunk már így is sokkal többet futott a tervezettnél, ezt már nem akarta bevállalni). Nem tudom, kiderül-e, de szerintem is jó volt:) Iszonyat izomlázam van, fel is vagyok háborodva, nem szokott. De azért valahogy fel tudtam szállni a hévre, beevickéltem az íróasztalomhoz, a folyosón meg valahogy majd elmászkálok, ha már muszáj felálljak. A Tamás is fel tudott szállni a bicajára, remélem, a tekeréstől jobb lesz, neki nagyon erősen trombózisos a lába, és eléggé begyulladt, nem is értem, hogy ez hogyan működik, mert nem volt meleg, hála istennek. Szóval jó volt, remekül éreztük magunkat, és úgy tűnik, túl is fogjuk élni:)